2016. szeptember 15. 11:56 - Serrath

Miért pont Ogrék?

"Az ogrék a régi idők szülöttei. Nagyok, erősek és kövérek. Ettünk és ittunk, míg megtelt bendőnk. Majd jött a síkság és a törzsek...szörny, nap, gyep, föld. A Naphordók tüzet adtak nekünk—harcoltunk értük és megettük fiaikat."

—Az Ogrék mondája

Az Ogrék egy különálló, nagyméretű, keménykötésű és kannibalista faj, kik az Ogre Királyságokban élnek a Mourn-hegységben. Brutális és háborúskodó nomád faj, akik Istenük miatt (A Nagy Bendő) kénytelenek voltak elhagyni a keleti sztyeppéket Cathay közelében a világ történelmének ideje kezdetén. Társadalmuk mozgatórugója az étel és az evés. Emiatt bármit képesek megenni és felfalni amit megfelelőnek találnak. Amit nem tudnak megenni, azt újrahasznosítják valami módon.

Az Ogre erejét a bendőjének mérete mutatja meg. Minél nagyobb a bendő, annál magasabban áll a ranglétrán. Minden törzsben az Ogrék csak egy istent ismernek el, amit Nagy Bendőnek hívnak. Ez az istenség, egy mérföld széles tátongó száj, mely elpusztította az Ogrék őshazáját is. A sámánok (Hentesek és Hentesmesterek) a Nagy Bendő különleges energiáit használják, hogy megfelelő védelemmel és támogatással ajándékozzák meg seregüket a csatában, amíg a legerősebb Tyrantok és Bruiserek vezetik a frontvonalon csapataikat. Híres utazók és zsoldosok, akik járják az egész világot. Aki több étellel látja el őket, azokért harcolnak. Vannak feljegyzések olyanokról, akik a káosz szolgálatába álltak és emiatt borzalmas mutációk áldozatai lettek. Az ogre seregeket legerősebb harcosaik és varázslóik vezetik csatába.

Most pedig nézzük a nyers szabályokat.

Big Names tartalom nem más, mint karaktereink turbózásának lehetősége. Előnye, hogy nem számít bele a Magic Items limitjébe, szóval viszonylag szabadon lehet garázdálkodni.
Külön-külön nem boncolgatnám mindet, kettőt emelnék ki, amikkel lényegében egy-egy új seregkönyvet kapunk.
Hellfist – 50 pont, mellyel jár egy varázstárgy is, és a teljes sereg a káosz áldásával bír általa. Minden áldás felhasználandó és vásárolható, ahogy a Warriors of the Dark Gods seregkönyben is szerepel. Lényegében általa káosz ogrékhoz jutunk.
Wildheart – 25 pont, és egy Hunter hősnek lehet. Ennek segítségével zászlóhordozó lehet, elveszti a Not a leader speciális szabályát, tehát csatlakozhat osztaghoz is! (cicán ülve pl cicalovasokhoz, megfontoladnó!) Emellett egy osztag Yetis és Sabretooth Tigers Core választásként hozhatóak. Hátránya, hogy nem lehet a seregben az alábbiak egyike sem: Great Khans, Khans, Bruisers, Mercenary Veterans, Bombardiers, Thunder Cannons.

A varázstárgyakban van 1-1 használható fegyver, zászló és páncél, de nagyjából itt ki is merül a dolog. Semmi igazán kiemelkedő.

greasus-goldtooth-age-of-sigmar-warhammer-ogre-kingdoms_1.jpg

Lord szekció itt két választási lehetőségből áll.

Great Khan – Nem túl kiemelkedő harci képességekkel bíró ogre vezérek (Tyrant). Igaz szívósak és viszonylag sok wounddal rendelkeznek, de egy kifejezetten harcos Lorddal szemben elég könnyen elvérezhetnek. Mindazonáltal én úgy gondolom közepes, vagy alsóbb rendű (Heroes) karakterek párbajban történő leverésére ideális lehet egy Potion of Swiftnessel. (Így egy elfogadható 8-as I-vel fog rendelkezni)
Great Shaman – Level 3 vagy 4-es szintű varázslónk. HTC-n kipróbáltam, és azt kell mondjam, baromi drága! 235 pontos alap értékének oka szívóssága, de harci értékei viszont egy sima ogre szintjén állnak. Ez a fajta drága mulatság azt hiszem felesleges egy ogre seregbe, akkor inkább kisebb testvéréből akár kettő is, Dispell Scrollal. Ami amúgy még mellette szól, az a lehetőségek tárháza a varázslat iskolák tekintetében.

Heroes szekcióban három lehetőségünk van, a Lordok kis testvérei, valamint egy Hunter.

Khan – alap esetben a BSB-nk (Battle Standard Bearer) kicsivel gyengébb harci képességekkel, mint a Khan, mondhatni kötelező a seregben.
Shaman – kevesebb Lore, kisebb szint (1 vagy 2), és ugyanazon hátrány, hogy mivel egy jó nagy mocsadék, így ám drága is.
Mammoth Hunter – Kétféle hátast kaphat, vagy a nagy böszmeséget (Rock Aurochs), vagy pedig egy szép kis cicát. Cicát választva csatlakozhat cicalovas osztaghoz is. Két lábon kardfogúakhoz csatlakozhat, ez esetben warbeast besorolást kap. Még nem láttam élesben, nem tudok róla nyilatkozni, de talán lehet benne fantázia cicalovasok mellé, majd tesztelem valamikor.

Core szekciónk, amiből ugye hozni kell a sereg minimum 25 százalékát.

Tribesmen – régen Bullok ként voltak ismertek. Könnyű páncél, Iron fist lehetőség, gyenge harci tudás és közepes szívósság. Impact Hit miatt érdemes több sorban hozni őket, mert van akinek az fáj! :D
Bruisers – Nehéz páncélos és kétkezes fegyveres ogrék. Nagyon nagyokat ütnek, nagyon lassan és összesen 12 lehet egy osztagban. Hasonló a véleményem, mint a Trisbesmen esetén. Sok kell, hogy legalább impact hit fájjon.
Scraplings – Kis zöld szolgák, akik keveset tudnak, béna felszereléssel, de azt olcsón, és nagy tömegben. Újítás a 9th Age-ben, hogy lehet íjuk, így lődözni is lehet velük. Kis csapatokban kiváló terelők lehetnek, akik távol tartják az ellen ütőerejét tőlünk, amíg nekünk úgy kényelmesebb.

Special szekció már érdekesebb, tényleg különlegességekkel, nem pedig „ez is ogre, csak erősebb” megoldások!

Bombardiers – lövős egység gyenge védelemmel, ogre szívóssággal. Sokat lőnek (D6 fejenként) és mindezt rettenetesen bénán. Versenyre vittem egy 8 fős osztagot, és a frászt hozta az ellenre amikor kidobtam a 30+ lövést. Majd a megnyugvás, mikor csak 2-3-4 sebzett.
Mercenary Veterans – Nekem még nincs, sokak által az aduásznak tartott osztag. Az ogre seregek kemény magja, a mindent leverő. Végre használható harci képességek, és variálható felszerelés és speciális szabályok! Adj pisztolyt nekik told az ellen képébe, és lődd őket szitává! Senki se örül 12 S4 lövésnek olyanoktól, akiket bármivel nem is éri meg rohamozni.
Tusker Cavarly – A cicalovasság. Nagyok, erősek, szívósak, rengeteg impact hit becsapódáskor. Emellett egy egész jó kis 3+ páncélmentővel szaladgálhat kétkezes fegyverrel vagy plusz ütést és parry-t adó vasököllel. Már csak egy jó kis zászló (Dragonskin Banner) kell nekik és rohamra!
Sabretooth Tiger – 1 és 15 fő között mozgó osztaglétszámmal hozható kiccicák. Jellemző használatuk, hogy egyesével hozzák, mert jó ágyú vadászok és kiváló terelők is. Mozgékonyak, és könnyen útját állhatják egy rohamnak az által, hogy beállnak a rohamozó és a célzott osztag közé.
Kin-Eater – Erős és szívós és kitartó és agyatlan mutáns ogre lényegében, amolyan chaos spawn. Nincs tapasztalatom vele közvetlenül és közvetve sem. Statjai alapján kiváló hátba támadó kis figura lehet belőle, majd ki kell próbálni.
Yetis – Szintén mutálódott ogrék, mozgékonyabbak, mint a sima ogrék, erősebbek. Különleges tulajdonságuk, hogy az ellenségek, akik talp kontaktba kerülnek velük, 1 kezdeményezést veszítenek. Én nem tartom túl kiemelkedőnek vagy érdekesnek őket.
Scrapling Trappers – kicsi, olcsó és viszonylag mozgékony egység, mely veszélyes tereppé tehet minden terepet az asztalon. Ha rendelkezik veszélyes tereppel az adott hely, akkor annak célszámát növeli eggyel.

Rare szekció a nagyon nagyok gyűjtőhelye.

Thunder Cannon – egy titán ágyú, egy szekéren. Nagyot lő, messzire. Előnye mégsem ez, hanem mozgékonysága, és hogy elég szívós gép, melyről 7 támadás érkezik az óvatlan rohamozókra. Nem kiemelkedő, de hasznos egység.
Scratapult – a gnoblár katapult, mely szeméthalmokat lő mindenkire. Kis ereje ellenére hasznos lehet Lethal Strike tulajdonsága miatt, aminek ugye a túlpáncélozott konzervdobozok nem örülnek.
Rock Aurochs – Egy óriási szörny egy ogréval a hátán. Mondhatni kiemelkedő harci tulajdonságokkal és védelemmel.
Frost Mammoth – kisebb harci tudással bír mint tesója, de két ogre tud nyílágyúzni a hátáról, valamint van egy jó kis bound spellje. Emellett szerintem a legszebb figura lehet a seregben, nekem kedvenc. Jó lehet támogatónak csapataink mellé.
Slave Giant – a több seregben is megtalálható óriás minimális eltéréssel. Nagy, erős, szívós, de ha van vele szemben 10 puskás, akkor nem érdemes elindítani. Közepes lehetőségnek tartom a seregben.

Na hát akkor egy kis összegzés. Milyen is Ogre sereggel játszani? Hát természetesen nagyon állat! :D Persze ez elfogult vélemény. Gyorsak, mozgékonyak. De nincs igazán nagy védelem vagy szívósság mögöttük. Harci tudásuk maximum közepes, Varázslóik nagyon drágák. Lövős egységeik nem nagyon vannak, akik érdemi pusztítást tudnának véghez vinni. Egy kicsit minden, de kifejezetten semmilyen sereg. Ennek ellenére, vagy emiatt nagyon élvezetes a játék. Sok lehetőség van a seregen belül egyéni igények felé mozdítani a játékstílust.

Kell benne okoskodni és taktikázni annyi szent.

Egy másik nézőpont a hobbiban a modellek hozzáférhetősége. Ha valaki ogrékat vesz, bármihez hozzáfér. Olyan halom bitz van egy-egy dobozban, hogy gnoblar csapatok ingyen vannak, karaktert bármilyet tud konvertálni az ember. Ebből a szempontból szerintem az egyik legjobb sereg. Legalábbis az AoS előtti dobozok, a mostaniakból MÉG nem vettem, de „muszáj” lesz :D

No ez lenne az ogre sereg, aki kedvet kap hozzá, olvasgasson utána, érdemes.

serrath

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://fantahammer.blog.hu/api/trackback/id/tr1011707137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.