2016. szeptember 18. 20:33 - Serrath

Modellezzünk - Egységkitöltők

Tisztelt Nagyközönség!

Mai témánk a modellezésen belül az egységkitöltőkről fog szólni. Természetesen nem elsősorban azoknak, akik aktív játékosok, bár nekik is lehet, hogy segít a cikk egy-két ötlettel.
Először is kezdjük azzal, hogy miről is van szó.

A 9th Age játékának egyik nagy előnye a szögletes talp, melyet mi ki tudunk használni olcsósításra úgy, hogy mellette seregünk esztétikai értékét is növelhetjük.
Miről is van szó? Fogunk egy egységtípust, az ott használt talpak méretének (mondjuk 20x20 mm) sokszorosát vesszük (Pl 60x60mm, tehát 9 talp) és erre készítünk egy, az egységhez illő diorámát, tereptárgyat, vagy bármi egyebet, ami mutatós a csapat közepén, szélén, elején, hátulján.

Ezek a legkülönfélébb dolgok lehetnek, és elsősorban a nagy darabszámmal bíró egységeknél nagyon nagy segítség, de én alkalmaztam az ogréknál is egy jópofa kis táborhellyel a Tribesmen egységnél, illetve kőfallal a Bombardiers egységemnél.

Rengeteg helyen nagyon egyszerű, szép, vagy éppen humoros megoldás van, de azt hiszem itt nagyon tévedni nem is lehet. Ami kicsit is passzol az adott néphez, sereghez, az mutatós lesz. De a teljesen semleges dolgok is jók lehetnek, találjuk el a hangulatot!

Persze az internet tárháza szinte végtelen mód nyújt segítséget ötletek terén, én mégis gyűjtök ide egy párat. (seregenként egyet)

Beast Herd

 

Daemon Legions

 

Dread Elves

 

Dwarven Holds (Itt Tyuki csapattársam unit fillerje szerepel, hisz baromi ötletes, egy nagyobb méretű törpe szoborként!)

 

Empire of Stonnstahl

 

Highborn Elves

 

Infernal Dwarves

 

Kingdom of Equitaine

 

Ogre Khans

 

Orcs and Goblins (Sebitar csapattárs jóvoltából egy kis dioráma az ork csapat közepére :D )

 

Saurian Ancients

 

Sylvan Elves

 

The Vermin Swarm

 

Undying Dinasties

 

Vampire Covenant

 

Warriors of the Dark Gods

 

Jó csemegézgetést és ötletelgetést!

Emellett fog indulni egy pár bejegyzéssel (ha ti is küldtök, akkor sokkal) a későbbiekben modellezős sorozat is. Ugyanis elkezdtem az Ogre Khans sereg mellé egy The Vermin Swarm sereget is, ahol elképzeléseim szerint lesznek egységkitöltők, valamint van jó sok balsa fám, szóval nem lehetetlen, hogy saját gépeket is állítok majd a harctérre, ezeket is szeretném megörökíteni nektek.

Aki hasonlón töri a kis buksiját, az is megjelentetheti itt alkotásait!

Köszönöm a figyelmet!

serrath

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://fantahammer.blog.hu/api/trackback/id/tr2711721629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.