2016. október 03. 18:36 - Serrath

Scratch Build - Vermin Swarm

Tisztelt Nagyközönség!

Üdvözöllek titeket az első ilyen jellegű bejegyzésnél, mely konkrét "olcsósítás" a játék életében, enyémben is, és remélem ellenfeleimében is majd! :D

o-trash-pile-facebook.jpg

A címből kiderült, hogy első célpontunk a vermin swarm, azaz a patkányocskák.

Tudnotok kell, hogy az építéskor mindössze az island of blood alapdobozzal rendelkezek, úgyhogy építőanyagaim ebből, illetve pár egyéb bit, és rengeteg papír, fa, madzag.

Rögtön az elején áldozatomul is esik egy zászlós, mert nekem a 40 pati egy osztag lesz, amibe két zászlós úgyse kell :D

dsc_0480.jpg

Cuki lándzsás lesz a lelkem, a célnak megfelelő lesz, kiesni nem fog a sorból :D

Na de vegyük csak tekintetünket valami nagyobb felé! Úgy gondoltam, hogy egy katapultom mindenképpen lesz! Lehet lesz ágyú is, de a 9th Age szabályaival én a katapultot célszerűbbnek találom, persze ízlések és pofonok.

Szóval csináltam egy katapult vázat, igyekezvén tartani az oridzsinál katapult méreteit, ám a kivitelezés már kicsit más.

Segítségül hívtam a birodalmi építészeket is, azaz a kőművesek egy adag falát, amit bitang erős kötelek tartanak, hogy jó szívós legyen a jószág.

Későbbiekben kap valami töltényt, már csak azért is, mert orrsúlyos, így mindig pofára akar esni, én pedig nem akarok vele pofára esni! :D

Emellett, hogy ne csak katapultom legyen, nekem a Doom Bell, mint olyan nagyon tetsző kis dolog.

És hát a hatalmas készletemben bizony van vermin hulk! Kettő is, amit amúgy seregemben nem akarok, unit fillernek talán snassz, szóval valamire rá kell rakni! Hát megtaláltam a csodálatos megoldást! :D

Rengeteg balsa fa, iszonytató mennyiségű kreativitás, mert nekem sok van! Haha! :D

Emellett a birodalom építészei és fejei segítettek létrehozni ezt a csodát, valamint egy kis beast men szarvacska, mert a varázslónak szarv is dukál! És az amúgy jelen verzióban elég értelmetlen figurámat már fel is tudtam értelmesen használni!

Csodáljátok hát a karácsonyfacsengős remekművet!

Ennyi lenne már scartch build rovatunk, a többit majd amikor lesz ihlet ,vagy ti beküldötök valamit!

Mert várom ám mindenki konvertálását, seregleírását és csatajelentéseit, hogy minél aktívabb lehessen a blog!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

serrath

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fantahammer.blog.hu/api/trackback/id/tr9511764037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása