2016. november 28. 18:52 - Serrath

MFCS - azaz Magyar Fantasy CSapatverseny!

Tisztelt Nagyközönség!

Örömmel hirdetem ki, hogy a füzesabonyi Alearius Ecclesia klub versenyt hirdet számotokra!

kocka-nagy_1.png

Az elképzelés a már (azt hiszem mondhatom így) jól bevált KMCS rendezvényünket veszi alapul.
Bár másik rendszer, de jól sikerült 3 rendezvényen van túl az esemény, dübörög a Kelet, sőt, már a délkelet is :D (igen szándékosan hízlalom a májam :D ). 

nevtelen_1.png

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy érdemes lehet ugyanezt fantasy terén is elindítani, bízva a hasonló sikerben. (ami nagyban köszönhető a keleti klubok aktív részvételeinek és hangulatos kis promóanyagainak, ajándékainak készítésének is).

A verseny dolgai nyomon követhetőek az inkvizitor fórumán.

Na de beszéljünk egy kicsit a kiindulóról, azaz KMCS. Szerettünk volna egy összejövetelt keleti klubokban, aminek egy kis versenyt is kerekítettünk. Csak barátságosan. Barátságos listákkal, mindent a szórakozásra alapozva. Örömmel mondhatom, ez azóta is töretlen.

Köszönhetően főként Emerald rendezvényeinek (HTC és GÉP-HÁZ verseny), úgy érzem, érezzük, hogy új erőre kapott a fantasy, és ez nagyban köszönhető a 9th Age Fantasy csapatának is, akik egyre csak jobb és jobb szabályokat tolnak az orcánkba!

Az elképzelés igen egyszerű. A verseny napján megérkező játékosokat csapatokba sorsoljuk. (Húznak a kalapból egy számot, az a szám az ő csapatuk száma). Ezen kétfős csapatok állnak ki a többi csapat ellen, három összecsapás keretén belül.

A két sereg egynek számít. Külön generálissal bírnak, a seregek speciális szabályai csak a saját seregre korlátozódnak, de a mágia érvényes mindkét seregre, egymás osztagai is lehetnek a célpontok. A két seregnek közös a felállási zónája, szóval lehet egymás csapatait akár felváltva is pakolni a csatatérre, ahogy nektek a legkényelmesebb.

nevtelen.png

A napnak első fordulóján a húzott seregpárok csapnak össze. 1-2 3-4 5-6 7-8, utána a szerzett pontok alapján. Azaz a pontkülönbség, amivel a csatát nyerték. Így megy le majd a második és a harmadik kör is.

Bízok benne, hogy remek kis alapot szolgáltat a testvérrendezvény, és ez is kinőheti magát. Remélem lesz is város aki jelentkezni kíván a következő megrendezésére. 

Elsősorban a vidéki városoknak szánnám a dolgot. Ez a rendezvény a leendő új játékosok csábítását is megcélozza, amire szüksége lehet a vidéki kluboknak.

Kiderül!

serrath

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fantahammer.blog.hu/api/trackback/id/tr1512006686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása